Tízmilliárdos fejlesztés a dunaújvárosi vasműnél
hír -
Megjelenés: 2012. Június 18.
Tízmilliárdos fejlesztéssel kapacitásbővítő beruházást hajtott végre az ISD Dunaferr Zrt., amely a következő években több mint harmadával kívánja növelni termelését.
Közel tízmilliárd forint beruházással bővítette meleghengerművét az ISD Dunaferr Zrt., ami két éves szünet után a modernizációs program újraindítását jelenti - mondta Jevgenyij Tankilevics, nemrégiben kinevezett vezérigazgató az üzem szombati avatásán. Az úgynevezett léptetőgerendás hevítőkemence a meleghengermű kapacitásnövelésének fontos állomása a cégvezető szerint, mivel segítségével elhárítható a termelés növelésének legfontosabb akadályát jelentő hevítési kapacitás szűk keresztmetszete.
Az ISD Dunaferr korábban átfogó beruházási programot hajtott végre, amelynek előkészítése már 2005-ben megkezdődött, jelentős része pedig 2005-ig meg is valósult. A gazdasági válsággal összefüggő acélipari visszaesés azonban megtörte a folyamatot, a vasmű ezért átütemezte fejlesztéseit. Tankilevics szerint a mostani beruházás az első lépést jelenti, amit több fejlesztés követ majd, a társaság célja a termelés 35-40 százalékos növelése. Tankilevics a Napi Gazdaság kérdésére elmondta, ezt a bővülést két éven belül kívánják elérni. Az ISD Dunaferr a következő két-három évben ennek érdekében több tíz millió euró értékben tervez beruházásokat, amennyiben a világgazdasági folyamatok erre lehetőséget adnak, illetve indokolják.
Keletre nyitunk
A dunaújvárosi üzem egy személyben testesít meg több célt, amit a kormány nemzetgazdasági szinten tűzött ki - fogalmazott az átadáson Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. A politikus szerint az ISD Dunaferr - ukrán és orosz befektetői hátterével - többek közt "mintapéldája" a korábban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által megfogalmazott keleti nyitásnak is, ami Szatmáry szerint azt jelenti, hogy a válság "felértékeli régi barátainkat".
Orbán Viktor üzenetét Dorkota Lajos, a Fejér Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, tolmácsolta, aki szerint a kormányfő még júniusban találkozik az ISD Dunaferr vezetésével, ami egy "új kapcsolat" kezdetét jelentheti - erről azonban részleteket nem közölt.
Szatmáry szerint az ISD Dunaferr a kormány számára "több mint egy cég", a keleti nyitáshoz ugyanis szerinte olyan jó példákra van szükség, amelyek Magyarország "jó hírét" viszik az érintett régiókba. A kormány ennek megfelelő segíti az ISD Dunaferr fejlesztéseit. Az államtitkár lapunk kérdésére elmondta, konkrét támogatási kérés egyelőre nem érkezett a vállalattól, azonban például az exportfinanszírozásban a Magyar Export-Import Bank (Exim) és a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) finanszírozási szolgáltatásaira is számíthat.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal. Kifogás esetén, kérjük forduljon a blog szerkesztőjéhez.















Hozzászólások: 0